Ahol az elmélet (nem mindig) találkozik a valósággal

Játékötletek télre

2017. február 09. - pszichologusnagycsaladja

Az utóbbi hetekben leginkább téli témájú játékok, feladatok kerültek ki a polcunkra. Ezekből válogattam össze egy adagra valót. Pingvinek és hópelyhek minden mennyiségben!

telijatekok1.jpg

 

1. Csapd le a hópelyhet!

Ezt a remek ötletet itt találtam, és egyből tudtam, hogy óriási siker lesz! A betűs hópelyhek ingyenesen nyomtathatók, én be is lamináltam, hogy tartós legyen, és jövőre is elő lehessen venni. Maga a feladat változhat, attól függően, hogy mennyi idős gyerekkel játszunk.

Ki lehet tenni 4-5 betűt, gyerek kezébe a légycsapó, és amelyik hangot mondjuk, azt a betűt kell lecsapni. Egy fokkal nehezebb verzió, ha szavakat mondunk, és az első hangját/valahol benne szereplő hangot kell lecsapni. Hangokra bontást gyakorolhatjuk, ha mondunk egy szót, a gyereknek pedig sorban végig kell csapkodnia a benne szereplő hangokat. Lehet vele szavakat is kirakni (itt figyelni kell, hogy minden hangból csak egy van, olyan szavakat keressünk, amiben nem ismétlődnek hangok). Két gyerekkel is lehet játszani, de akkor érdemes felváltva mondani nekik hangokat, ne legyen belőle versengés, hogy ki csapott előbb (=hiszti).

Ez a légycsapós technika hatalmas siker lett nálunk, biztos, hogy más anyagokkal is fogjuk használni. A forma is, és a tartalom is rugalmasan alakítható. A forma lehet tavasszal pl. virág, ősszel színes falevél, stb, a tartalom pedig szám szótag, szó, bármi. Gyakorolhatunk vele összeadást, szorzótáblát, olvasást, vagy ami csak eszünkbe jut.

v_hopehelycsapkodas_v.jpg

 

2. Jéghegyépítés

Minden feladat, amiben csipeszt kell használni, remekül fejleszti a kézügyességet, így segít előkészíteni a kis kezeket az írás elsajátításához. A képen látható csipeszt nagyon sokat használjuk, csak az változik, hogy épp mit pakolászunk vele. Mivel most a téli dolgok az aktuálisak, így kockacukorból építettünk jéghegyet a fókánknak. Eredetileg egy "hegyet" terveztem, de Ádinak annyira tetszett a feladat, hogy többet is szeretett volna építeni. Összeszedtük az összes sarkvidéki állatunkat (mind a hármat), és mindnek építettünk egy-egy jéghegyet, de ez sem volt elég. Végül előkerült a teljes doboz kockacukor, hogy tudjanak ugrálni egyik jéghegyről a másikra.

Balu a jéghegyépítés után megpróbált tornyot is építeni a kockacukrokból. Mindig nagyon élvezem, amikor a kikészített anyagokkal más tevékenységeket is kipróbálnak, nem csak azt, amit én mutattam. A mai, gyorsan fejlődő világban nagyon fontos készség a kreativitás, rugalmas gondolkodás, próbálom ezt bennük megerősíteni, ha ilyet csinálnak, mindig nagyon megdicsérem őket.

v_jeghegy.jpg

Szintén csipesszel pakolásztunk kis „havas” fenyőtobozkákat egyik tálkából a másikba (a tobozkákat virágboltban vettem, 15 Ft/db körül):

v_tobozcsipesz_v.jpg

 

3. Hópehely építés

Ha kicsit nagyobbak lesznek a srácok, jó buli lesz majd nagyítóval megfigyelni a hópelyheket. Addig is marad a fotó :) Nyomtattam pár szépet, megcsodáltuk őket, megfigyeltük, hogy minden hópihe hatágú. Ezután mi is megpróbáltunk hópelyhet építeni. Az ingyenesen nyomtatható sablont innen lehet letölteni. A leírás szerint fehér filcből kell készíteni, én az egyszerűség kedvéért sima papírt használtam, de még nem tettem le róla, hogy egyszer elkészítem a filces verziót is. Elég pepecselős munka, sok apró darabkát kell kivágni, ráadásul úgy, hogy a fekete körvonal sehol ne lógjon be, mert akkor csúnya lesz. Csak az vágjon bele, akinek van 1-2 ráérős órája foglalkozni vele :) Én esti filmnézés közben szoktam ezeket megcsinálgatni. Mindenesetre nagyon látványos és hasznos játék, sok készséget fejleszt. Vannak sablonok, abból kell választani, és a rajta lévő hópelyhet megépíteni. Lehet aztán kísérletezni saját verziókkal is.

v_hopehelykeszito_v.jpg

 

4. Mennyire fázik a pingvin?

Ez már inkább kisiskolás korosztálynak való játék, mivel a negatív számokat is ismerni kell hozzá. Balu már tisztában van velük. A 4-es metró megállóiban vannak liftek, amik lemennek a peronig, -1, -2 szintekkel, így került szóba pár hónapja. Ennyiből meg is értette a lényeget. Az ötletet Renae blogjában találtam, a kártyákat hozzá innen lehet letölteni. Mivel a hőmérők láthatóan nem Celsius fokra lettek kalibrálva, csak azokat nyomtattam ki, ami nálunk is kb. megfelel a téli hőmérsékletnek (-20 - +5).

v_pingvinhom_v.jpg

 

5. Hány gombja van a hóembernek?

Ez a játék nagy sikert aratott a srácoknál. A nyomtathatót innen lehet letölteni. Húzni kell egy-egy kártyát a piros és az zöld kupacból, feltenni a lapra, és annak megfelelő számú zöld és piros gombot pakolni a hóemberre. Aztán meg kell számolni, hogy összesen hány gombja van, és a megfelelő kalapot a fejébe húzni. Mind a három fiú nagyon jól elvolt vele. Marci persze nem számol még, de a gombokat-kalapokat azért lelkesen pakolgatta a hóemberre.

v_hoember_szamolas.jpg

 

6. Hópehely mérés

A napokban a Kikában jártunk Ádival, szerzett magának egy szép piros papír mérőszalagot, és boldogan méricskélt le mindent az áruházban, aztán otthon is. Így nagyon megörültem ennek a téli témájú méricskélős játéknak. A hópelyheket az Every star is different blogból lehet letölteni. (Érdemes körülnézni ezen a blogon, az egyik kedvencem, fantasztikus ötleteket lehet gyűjteni, és minden ingyenesen nyomtatható.) A hópelyheket a mérőszalaggal meg kell mérni, és a hozzá tartozó számmal összepárosítani. A számokat nem tudtam a nyomtathatóból felhasználni, mivel nem cm-ben van, de leméregettem őket, és word-ből nyomtattam hozzá számokat. Ádi imádta! Balu 2 perc alatt rájött, hogy nem kell a méricskéléssel „vesződnie”, elég ha növekvő sorba teszi a hópelyheket is, meg a számokat is, és kész is a párosítás :) Mindig nagyon örülök, ha kreatívan állnak neki a problémamegoldásnak! Marcival csak méret szerint sorba próbáltuk rendezni, de ez még nehéznek bizonyult. Aztán a közepes méretűt kivettem, maradt két viszonylag nagy, az lett Anya és Apa, meg három kisebb: Balu, Ádi és Marci. Így már gond nélkül ment a sorba állítás, azt is meg tudta mutatni, ki a legkisebb, ki a legnagyobb. Ádi és Marci aztán azt találták ki, hogy megpróbálják bedobni a hópelyheket a sámli fogókáján, sorban nézték, hogy melyik fér át rajta, és melyik nem. Megint csak nagyon élveztem, hogy új ötlettel álltak elő.

v_hopehelymero.jpg

 

7. Hová való a pingvin?

Egyszerű kis feladat, inkább totyogóknak való, bár a cuki képek miatt a nagyobbak is kedvet kaphatnak, Balu is szívesen megcsinálta. A képet Pinterestről nyomtattam, a linken, ahová mutat, sajnos nem találtam. A feladat magáért beszél, meg kell keresni, melyik pingvin melyik foltra illik. Marcival arról is beszélgettünk, melyik pingvin a legnagyobb/legkisebb.

v_pingvinhelye.jpg

 

8. Hány hópehely hullik a kesztyűre?

Ehhez a kedves kis feladathoz az ötletet itt találtam. A kesztyűket dekorgumiból vágtam ki, a hópelyhek a Pepco-ból vannak (eredetileg füzér volt). Minden kesztyűre írtam egy számot 1-10-ig, annyi hópehely hullik a kesztyűre, ahányas szám van rajta. Marcit egyelőre egyáltalán nem izgatják a számok, de a pakolást élvezi, ez rendben is van így. Balunak és Ádinak ez a feladat már bőven a tudásszintje alatt van, de már sokszor megfigyeltem, hogy ha egy játék érdekesen, figyelemfelkeltően van tálalva, akkor lelkesen megcsinálják, függetlenül attól, hogy nekik ez „babakönnyű”. (Ennyit arról, hogy ne tanítsuk meg az ovist olvasni, mert unatkozni fog a suliban. Ha jó a tanár, és érdekes feladatokat ad, akkor nem fog.) Meg aztán sokszor tovább is fejlesztik a játékot a saját kedvükre. Balunak pl. nem tudok olyan tárgyat a kezébe adni, ami ne változna egy idő után Forma1 autóvá. A hópelyheknek is ez lett a sorsuk, ahogy az utolsó képen látszik, már fel is álltak a rajtrácsra :)

v_kesztyus.jpg

Ha kipróbáltátok valamelyik játékot, írd meg, hogy tetszett a gyerekeknek! Ha úgy gondolod, hogy a játékötleteket az ismerőseid is hasznosnak találnák, a lenti gombok segítségével megoszthatod a posztot. További ötletekért keresd a blogon a "játékos tanulás" címkével megjelölt posztokat.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichologusnagycsaladja.blog.hu/api/trackback/id/tr3012243824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.