Ahol az elmélet (nem mindig) találkozik a valósággal

Így dobtuk fel a téli sétát

2017. február 12. - pszichologusnagycsaladja

Nem tudom, más hogy van vele, de nálunk télen minden annyival nehezebb… Ha nem mozognak eleget a srácok, sokkal nehezebben telnek a napok, több a konfliktus, több a hiszti. Az utóbbi hetek jeges időjárásával eléggé gondban voltunk. A játszóterek használhatatlanok, biciklizni, rollerezni sem lehet, marad a séta, amit viszont Marci nem annyira szeret (két lépés után jön a „Vegyéééél feeeel”).

v_teliseta_cimlap.jpg

Azt viszont észrevettük, hogy a jeget szeretik feltörögetni a cipőjükkel. Innen jött az ötlet, hogy vigyünk ki nekik egy-egy kalapácsot, hadd püföljék szét azzal a jeget, hátha így jobban telik a kint töltött idő. Hát mit mondjak, az eredmény minden képzeletet felülmúló siker. Imádták! Alig lehetett őket hazarángatni.

v_6756.jpg

 

Egy héten keresztül minden sétához vittük a kalapácsokat, teljesen lekötötte őket, nem fáztak, sokkal több időt tudtunk így kint lenni, mint egyébként.
v_jegkalapalo.jpg

Aztán hazafelé eszembe jutott, hogy a Jégvarázs kezdő dalában is a jeget darabolják, meg is néztük, mikor hazaértünk:

Aztán ha már az elejét megnéztük, megnéztük az egész mesét is. Ebből végül az lett, hogy a következő három hétben napi kétszer-háromszor néztük meg a filmet, teljesen rákattantak. Ha a végére értünk, le sem vették a szemüket a képernyőről, csak közölték, hogy ÚJRA! Három fiú… :)

Mivel mi angolozunk is a gyerekekkel, felváltva néztük angolul és magyarul, ennek nagyon örültem, sokat tanultak belőle. Marci nagyon édes volt, a parkban egy órán keresztül csapkodta a jeget a kalapácsával, és a kis halandzsa angolján végig énekelgette hozzá, hogy „Cut through the heart, cold and clear”. Még éjszaka is a jégvágó fűrészével aludt :)

marci_furesz.jpg

Ha ti is angoloztok, mindenképp nézzétek meg az angol verziót, sokkal jobb, mint a magyar, mintha nem is ugyanaz a film lenne.

(Totális mellékszál "mindenből tanulunk" témában, angolosoknak: Balu az első magyar-angol páros után észrevette, hogy a dalokban nem ugyanazt éneklik magyarul, mint angolul. Megbeszéltük, hogy ez miért van – nagyon nehéz úgy megírni a magyar szöveget, hogy az értelme is ugyanaz maradjon, a ritmusra is kijöjjön, és rímeljen is. Mivel a ritmus és a rím meg kell, hogy legyen, így a tartalma lesz valamennyire más. Aztán ahogy elkezdtük figyelni az angol szöveget, felfedeztünk benne pár érdekes dolgot. Például, hogy első hallásra egyértelműnek tűnik, hogy a jégről énekelnek, aztán ha jobban belegondolunk, a szöveg totál ráillik Elzára és a varázserejére is (Beautiful, Powerful, Dangerous, Cold/Ice has a magic, can’t be controlled), sőt tulajdnoképpen nagyvonalakban elmondják az egész sztorit. Ilyeneket találtunk:

Strike for love and strike for fear (Elza a szeretettel olvaszt, a félelemmel fagyaszt, lényegében az egész sztori a félelem-szeretet párosra épül, ahogy a tesók karakterei is)
There’s beauty and there’s danger here (ezt mondja az öreg troll a kis Elzának a varázserejéről)

Jól elszórakoztunk ezzel, nagyon tetszett Balunak, amúgy is nagyon szeret érdekes összefüggéseket keresgélni. Megállapítottuk, hogy milyen ügyes, aki ilyen rafkósan megírta a szöveget, mennyi mindent elrejtett benne, bele tudta írni az egész történetet úgy, hogy közben mégsem lövi le a poént a film elején, mert csak akkor érted meg, amikor már láttad a filmet… Megbeszéltük azt is, hogy amikor észreveszünk ilyeneket egy dalban/versben, azt verselemzésnek hívják, sokat fognak majd ilyet csinálni a suliban, ahol ezt nagyon-nagyon megutáltatják a gyerekekkel,  de akkor gondoljon majd erre, hogy igazából ez egy tök izgalmas dolog, és ne hagyja, hogy elvegyék a kedvét :) )

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichologusnagycsaladja.blog.hu/api/trackback/id/tr8612250076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.