A kötelező ovis alvás nagy mumus nálunk. Emlékeim szerint én sem aludtam egyetlenegy alkalommal sem. Ráadásul én vérbeli jókislány voltam, meg sem mertem moccanni, nehogy kiderüljön, hogy nem alszom. Igazi kínlódás volt, ha az ovis évek kerülnek szóba, ez az első dolog, ami eszembe jut. A gyerekeim is korán elhagyták a délutáni alvást, mire oviba kerültek, egyik sem aludt már. Szerencsére végig itthon voltam kistesókkal, így meg tudtam oldani, hogy hazahozom őket ebéd után. Most már nem is bánom, legalább sok időt töltenek a családban a srácok, többet tudok foglalkozni velük. De azért amikor az ovisom mellett volt itthon egy dackorszakos kétéves, meg egy csecsemő, hát az igazat megvallva jól jött volna, ha bent marad délutánra.

Futottam pár kört ezzel kapcsolatban, próbáltam egyezkedni az óvónőkkel, de nem sikerült elérni semmit (pedig egyébként nagyon nyitott óvó nénink volt, szuperül tudtunk együttműködni – minden másban). Másoktól is nagyjából hasonló történeteket hallok, ez a kötelező egyenaltatás valamiféle kőbe vésett dolog az ovikban.

Aztán eljött a nagycsoport, Balu elkezdett ovis focira járni, heti két délután. Egyértelmű volt, hogy ezeken a napokon bent fog „aludni”. Persze nem aludt. Róla azért tudni kell, hogy kifejezetten pörgős-nyüzsgős típus, ha őt lefektetik egy ágyba másfél-két órára és nem csinálhat semmit, háááát… Akkor ő egy idő után elkezd forgolódni, matatni, kaparászni, zümmögni, dünnyögni, berregni, ésatöbbi. Egy könyvvel vagy kirakóval simán ellenne, de hát azt ugye nem lehet, mert akkor a többiek is akarnának. Azt már meg sem említem, hogy aki jövőre suliba megy, és már amúgy sem alszik, mennyivel hasznosabban eltölthetné ezt az időt mondjuk egy kis csendes feladatlapozással, főleg, hogy délelőtt az udvaron kimozogta magát, aztán megebédelt, ilyenkor pont le lehetne ültetni foglalkozni valamivel. Balunál legalábbis ez nagyon működött volna, de nem volt megoldható. Így hát elkezdtem agyalni valami megoldáson, amivel segíteni tudnék neki, hogy valamivel kellemesebben (és hasznosabban) töltse ezt az időt.

A képeken nagyjából látszik, hogy mivel sikerült előállni. Könyvet nem lehet beadni, mert a lapozgatás hangos, gondoltam, akkor nyomtatok neki kis kártyákat, ha már úgyis matat valamivel, legalább valami haszna is legyen.

Az első verzió a betűkártya volt. Mivel volt némi finommotoros elmaradása, gondoltam, nem árthat, ha a majdani író mozgásra kicsit elkezdünk felkészülni. Külön kapóra jött, hogy akkoriban sokat játszottak egy számítógépes játékkal, amiben apró elemekből egy járgányt kell összeeszkábálni, ami végig tud menni a hepehupás pályán, ha elakad, akkor valamit módosítani kell rajta. A betűt megírtam, beszkenneltem, és rávarázsoltam pár kis járgányt ebből a játékból, hogy jó mókának tűnjön. A feladat egyszerű, fogja a kártyát, és végighúzza az ujjacskáját a hepehupás „pályán”. Nagyon tetszett Balunak, mint látjátok, jó pár betűre sor került. Egy idő után a körítés már nem kellett, elég volt a betű a nyilakkal.

Aztán kezdett lecsengeni a dolog, én pedig agyaltam tovább, hogy mi mást rakhatnék még kártyára. Jöttek az ötletek egymás után, végül nagyjából ezek a kategóriák működtek a legjobban (Balu nagyon szereti a számokat, számolós feladatokat, és olvasni is tudott már nagycsoportban): keresd az apró eltéréseket két kép között; labirintusok; számolós kártyák pár összeadás-kivonással; információs kártyák, a fotón pl. bogarak, rovarok, versenyautó részei; aktuális (pl adott évszakhoz kötődő) gyerekversek; mese részlet betű kereséssel (pl. keresd meg benne az összes e-t); egy-egy hangulatos, aktuális kép, sok részlettel (pl. a fotón a téli), stb. De olyan is volt, hogy egy madzag-darabot jól összegabalyítottam-csomóztam és azt adtam oda neki, hogy pókemberfonál, segítsen Pókembernek kibogozni, mire vége az alvásnak (vigyázni kell, hogy rövidebb legyen, mint körben a nyaka, nehogy véletlenül magára tekerje).      

A kártyákat az Alvós Maci csempészte be magával a pulcsija alatt.

Persze nem csináltunk belőle titkot, nyilván látták az óvó nénik is, hogy nézeget valamit. Előre nem beszéltem meg velük, de pár nap után megemlítettem, hogy adok neki mostanában matatni valót, megkérdeztem, hogy hogyan látják, jobban elvan-e így. Kicsit tartottam tőle, hogy nem tudja majd magában tartani a dolgot, és elkezdi a körülötte lévőket szórakoztatni vele, akkor nyilván megszüntettük volna a rendszert. Végül nem így történt (előre megbeszéltük Baluval, hogy csak akkor vegye elő, ha a mellette lévők már elaludtak), az óvó nénik szerint is nyugisabb volt így, úgyhogy örültek neki ők is. Balunak is nagyon tetszett a dolog, jól szórakozott, és sokat tanult is közben, úgyhogy az eredmény teljes siker. Nem is kellett túl sokat bajlódni az elkészítésével, eleinte lamináltam őket, de aztán rájöttem, hogy felesleges, úgyis elveszíti, meg nem nagyon használjuk újra, jobban leköti, ha olyat kap, amit még nem látott. Egyszerre több napra valót összegyűjtögettem, kinyomtattam, reggelente csak fel kellett kapni.

Ha nálatok is gond a délutáni (nem) alvás, próbáljatok meg valami hasonlót. Persze óvónő-részről is kell némi nyitottság és rugalmasság, de végül is mindenki jobban jár, a gyerek is jobban elvan, az óvónőnek is nyugisabb így, és a többi gyereket sem zavarja a folyamatos mocorgással.

TIPP: pár tipikus keresőszó, amiket használtam (többnyire angol szavakkal keresek, mert sokkal több és jobb találatot ad): "find the difference", "labyrinth for kids", "easy addition", "what comes next", "preschool worksheet". Ha van éppen aktuális kedvenc mese vagy karakter, azt is hozzá lehet írni (pl. "preschool worksheet frozen").