Ahol az elmélet (nem mindig) találkozik a valósággal

A pszichológus nagycsaládja

Virágok

2017. május 17. - pszichologusnagycsaladja

Teljesen analfabéta vagyok növényekből. Nagyjából három félét tudok megkülönböztetni: fa, bokor és virág. Azért is jó, ha az embernek gyerekei vannak, mert velük együtt tanulgatva a saját hiányosságainkat is ki lehet pótolgatni :) Ősszel már foglalkoztunk kicsit a falevelekkel, gyűjtöttük őket, és kikeresgéltük, hogy melyik micsoda. Van pár fa, amit azóta is felismerek, őrületes sikerélmény :) Tavasszal adta magát a helyzet, hogy a virágokkal folytassuk.

v_cimlapkeret3.jpg

 

3 részes kártya

A Montessori-féle három részes kártyákról már írtam korábban, most virágos verzióban készült. Lehet készen is letölteni hasonlót (pl. itt - a szavakat át kell írni magyarra), de nem minden kép tetszett, így inkább saját verziót készítettem. Van egy sorozat kártya, amin virágok képe és neve van, egy másik sorozat, amin csak a kép, és egy harmadik, amin csak a nevek. Első körben megnézegetjük a kép+szöveg sorozatot, megbeszéljük, hogy melyik virágnak mi a neve, milyen színű, milyenek a szirmai, levelei. Aztán elő lehet venni a másik két sorozatot, és megkeresni a párokat.

v_viragostalca.jpg

 

v_viragkartya1.jpg

Este tettem ki a polcra, Balu (7) reggel már azzal fogadott, hogy megcsinálta, de úgy próbálta összepárosítani a szöveget a csak kép kártyákkal, hogy a kontroll kártyákat nem használta. Sikerült is neki, azt mondta egyedül a levendula volt, amiről fogalma sem volt, de mivel csak az maradt a végén, azt is sikerült összepárosítani. Aztán azt találta ki, hogy fejjel lefelé pakolva is összepárosítja őket. Ilyenekből látszik, ha egy feladat túl könnyű és nincs benne elég kihívás. Szerencsére megoldja magának, hogy legyen :)

Ádival (5) megcsináltuk a klasszikus verziót, először tanulmányoztuk a szó+kép kártyákat, együtt ki is betűzgettük a szavakat, aztán megkereste a képek párját:

v_viragkartya2.jpg

...és a szavakét:

v_viragkartya4.jpg

A srácok feltalálták a játék fiús változatát is, ahol a szó-rakétának azt a képet kell lebombáznia, amelyikhez tartozik, így bele lehetett venni az elmaradhatatlan nyííííííí-dzzzzs hangeffektet is. Pasik... :) 

Virágvadászat az udvaron

Amikor kijátszottuk magunkat a kártyákkal, elindultunk az udvarra valódi virágokat vadászni. Ádi nagyon szeret fotózni, így azt találtuk ki, hogy visszük magunkkal a kártyákat, és ha meglátujuk valamelyik virágot a valóságban, akkor lefotózzuk a kártyával együtt. Nagyon élvezték a srácok. Nagyon jó ilyenkor látni, hogy észrevesznek olyan dolgokat, amik mellett korábban százszor elmentek.

v_szazszorszep.jpg

v_nefelejcs.jpg

v_orgona.jpg

v_tulipan.jpg

v_pitypang.jpg

 

Gyurmázólapok

A gyurmázólap óriási találmány. Nagyon szeretnek gyurmázni a fiúk, sokszor kérik, én meg korábban nem nagyon szerettem elővenni, mert semmi nem jut eszembe, hogy mit csináljunk belőle, azon túl, hogy kígyót meg csigát… De ha nyomtatok egy-egy témában gyurmázólapot - vagyis lényegében egy háttérképet az adott témához - az egyből megadja a keretet, így máris sokkal könnyebb. Ez most tavasz/virág témában készült (nyomtatható innen). A falra kiraktam pár virágos képet inspirációnak.

v_gyurmazo7.jpgMarcival (3) kezdtük, megnézegettük a képen a virágokat, és elkezdtünk készíteni valami hasonlót. Marcit leginkább az kötötte le, hogy a gyurma-hurkákat ollóval felaprítsa.

v_gyurmazo2.jpg

Ilyenkor nem avatkozom bele, hagyni szoktam, hogy belemerüljön abba, amihez kedve van. Az ollóhasználat tanulásánál egyébként is jól jön a gyurma, könnyebb darabolni, mint a papírt. Marci ollótartása még elég sajátos, de egyelőre hagyom, hogy próbálkozzon, már kitapasztaltam, hogy jobb, ha nem próbálom "tanítani", mert hajlamos akkor inkább otthagyni az egészet.  Miután szorgosan felaprította ez egész csomag gyurmát, megpróbáltunk a darabokból összerakni pár virágot a képek alapján. 

v_gyurmazo4.jpg

Aztán hazaértek a tesók, és mindenki elkezdett hozzátenni valamit. Balu a március 15-i ünnepségről jött éppen, ő alkotta a piros-fehér-zöld virágot középen. 

v_gyurmazo5.jpg

 Ádi esőfelhőt csinált, színes villámokkal:

v_gyurmazo6.jpg

A két kicsi aztán teljesen belemerült, a végére lett minden, napocska, bárányfelhő, esőcseppek, csigák, és egy egész süni család. A képen már a sünikkel játszanak elmélyülten, azt hiszem a sün-apuka éppen kuckót épít kövekből, amibe az egész család bebújhat a vihar elől :) 

v_gyurmazo.jpg

 

Ültetés

Nincs jobb tanulás, mint a valódi élet során ismerkedni a dolgokkal. Virágok kapcsán ez szerencsére elég könnyen megoldható. Ádi tavaly kedvet kapott a kertészkedéshez, bár kertünk nincs, de erkélyünk van, vettünk pár ládát meg növénykét, és kiültettük őket.

v_ultetes.jpg

A két kicsi nagyon lelkesen segített. A kertészkedés szuper elfoglaltság a gyerekek számára, sok készséget fejleszt. Lapátolnak, vízzel teli öntözőkannát cipelnek, fejlődik a kézügyességük, egyensúlyérzékük. Földben, sárban turkálnak, ami a tapintási ingerek révén fejleszti az idegrendszerüket. És ami talán a legfontosabb, megtanulják, hogy a növények is élőlények, szükségük van vízre és tápanyagra, gondoskodást, felelősségvállalást tanulnak.

v_kertesz4.jpg

v_kertesz1.jpg

 

v_kertesz5.jpg

Megcsodáltuk ezt a gyönyörű gyökérzetet, közben beszélgettünk róla, hogy mire "használja" a növény gyökerét:

v_kertesz3.jpg

Angol

Az ültetéshez találtam egy nagyon aranyos angol versikét is, kitettem a falra, elolvasgattuk, megtanulgattuk.

v_angolvers.jpg

Videó

Vajon én vagyok az egyetlen, akinek gőze sem volt, hogyan lesz a sárga pitypang virágból a bolyhos fej? Pedig időnként komolyan elmerengtem rajta, de sosem jutottam el odáig, hogy utánanézzek. Most már legalább ezt is tudom :) Ezt a csodás videót néztük meg a srácokkal:

 

Egyéb kreatív

Virágok kapcsán rengeteg a lehetőség, hogy különböző technikákkal alkossunk. Lehet virágot rajzolni...

v_viragrajz.jpg

festeni...

v_marcifestvirag.jpg

kalapálni...

v_adibarkacsvirag.jpg

tüsiből kirakni...

v_tusivirag.jpg

és hogy a képernyő-mániások se maradjanak ki:

v_balurajzikea.jpg

 

További virágos ötletekért nézz körül a Pinterest táblámon.

Ha tetszett, kövess minket a Facebook-on is.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichologusnagycsaladja.blog.hu/api/trackback/id/tr7312503773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása